Történetek a Könyvtárból

Történetek a Könyvtárból

Jelentkezés, felkészülés

2015. április 28. - zoleebara

Tehát katonának jelentkeztem. Nem voltam igazán sportos már akkor sem, de elkezdtem a felkészülést. Akkor még olyan követelmény szintek voltak, hogy 12 perc alatt kellett futni legalább 2550 métert és a szokásos fekvőtámasz, felülés kombó. A falu határában futottam, a kilométer kövek segítettek a távmérésben. Szerencsére a gimnáziumban a tesi tanár is tudta hova jelentkeztem ezért egy kicsit segített, főleg azzal, hogy évvégén egy kicsit felfelé kerekítette az osztályzatomat. 

A felkészülésem közben jött az info, hogy abban az évben elrontották a felvételi tájékoztatót és nem lesz külön felvételi eljárás, hanem az évvégi jegyek alapján kapjuk a pontokat és így leszünk rangsorolva.

Hurrá! Történelem és irodalom tantárgyat nézték csak így volt esélyem a sikerre. Gondoltam ekkor még!

 

Mit csináljak?

Akkor folytassuk.

Sokat gondolkodtam a választáson. Na olyan sokat azért nem. Igazából semmi nem jött be. Viszont nem tudom ki emlékszik az Angyalbőrben sorozatra? Illetva a Top Gun magazinra? Na ez a két dolog vitt engem a "rossz" útra. Az újságot, ha csak tudtam megvettem a sorozatot pedig rongyosra néztem a videón. Úgyhogy szép lassan kezdett körvonalazódni ez a katonás dolog. 

Indulás

Induljuk.

Honnan? Hová? Nem számít mert nem akarok elérni sehova. De talán még is.

Sokat gondolkodtam mit kezdjek 19 évvel. Sok emlék gyűlt össze. Olyan dolgok amik akkor természetesnek tüntek, vagy annak próbálták egyesek feltüntetni. A történetek nem időrendi sorrendben jelennek meg és természtesen a helyek és a nevek nem fognak hasonlítani az igaziakra. Aki tudja, hogy igazat írok felismer mindent.

Fontos! Itt az események szígorúan az én emlékeim szerint íródnak. Ha nem így történt bocsánat.

1995-ben boldog/boldogtalan gimnazistaként fogalmam sem volt mit csináljak érettségi után. Nem tetszett semmi, vagy úgy gondoltam a jegyeim nem lesznek elég jók a felvételi során. Akkor még más rendszer volt, nem volt olyan hogy költségtérítéses hely. Vagy felvettek vagy nem. Mit választottam és miért? Holnap elmesélem!

süti beállítások módosítása